Bajnai Gordon a Momentum mellett térhet vissza a magyar politikába
Fekete-Győr András szerint az általuk felkért szakemberek leginkább a szakpolitikusaik felkészítésében fognak segíteni.
Fekete-Győr András szerint az általuk felkért szakemberek leginkább a szakpolitikusaik felkészítésében fognak segíteni.
Kovács Kristóf még csak 16 esztendős, de már most rendeleteket olvas. Jogásznak készül.
Az ellenzéknek koncepciót kell kidolgoznia arról, hogyan képzeli el a demokráciát és a jogállamot, tartalmilag kell tisztáznia, mitől lesz igazságos és fair a választás, valódi az országgyűlés és alkotmánybíróság. Ez viszont nem megy közös értékkészlet kidolgozása nélkül – érvel a Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselője. Vélemény.
A Momentum büszkén mutatta meg egy videóban, hogy mit műveltek a nemzeti konzultációs ívekkel. Ám a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint benézték ezt az akciót.
A koronavírusról szóló nemzeti konzultáció íveit öntötték a miniszterelnök kabinetfőnökének háza elé.
Már nem taszítja, inkább vonzza az ellenzéki szavazókat a közös lista, bár nem minden párt szimpatizánsait egyformán. Ezért is fontos a megállapodás a közös jelöltekről, akik mögé viszont nem lehet fél szívvel beállni, ha a fideszes ellenfél legyőzése a tét.
Sőt, nem vállal közjogi szerepet, legalábbis ezt állítja a Blikk egy “titkos szóbeli paktum” alapján.
A párt nem támogatja Csorbai Ferencet, de nem is indít rá saját jelöltet.
Most Gyurcsánnyal együtt kell működni, hogy elkerüljék azt, ami a legrosszabb az országnak – állítja a Momentum elnöke – noha az őszödi beszéd évében még neki is nemzeti szalaggal átkötött kockakő volt a kezében. Orbán gyáva és múltban ragadt, Magyarország pedig nem akar újra feudalizmust – Fekete-Győr Andrással M. Kiss Csaba beszélgetett.
A Momentum híveinek kétharmada, a Jobbik-szimpatizánsok közel fele a szoros együttműködésre voksol.
A Momentum elnöke szerint az ellenzéki együttműködés fontos feltétele, hogy nem manipulálnak hangfelvételeket. Közben a DK országos elérésű Facebook-hirdetésben kezdte bizonygatni igazát az ügyben.
A DK elnöke szerint “óvni kell magunkat attól, hogy a politika helyi betegsége megfertőzzön mindent és mindenkit”.
A momentumos polgármestert két hétre felfüggesztette a képviselő-testület. Ha a kényszerszünet lejár, Balogh Csaba lép majd.
Megszavazták az erről szóló indítványt, amelyet közösen adott be a Fidesz, a DK, az LMP és a Jobbik.
Augusztus 15-ig várja a kormány az íveket.
Előkerül a hármas metró, a Biodóm és a „parkolási maffia” is.
A Kolosy térről a karmelita kolostorhoz terveznek vonulni.
Rekordidő alatt utasították el a momentumos képviselő panaszát.
Furcsa együttállás a Pest megyei városban. Balogh Csaba megvétozta a felfüggesztést, 15 nap múlva tárgyalhatják újra a határozatot.
Az önkormányzati ingatlanok hasznosításáról kérdezett körbe az Átlátszó, de Újpest korábbi, fideszes vezetése nem válaszolt.